Sok kapcsolatban kimondatlan elvárás, hogy a másik fél automatikusan „mellénk álljon” – különösen konfliktushelyzetekben.
De mi történik akkor, ha ez nem így történik?
Mit érzel, amikor megosztasz egy nehéz helyzetet a pároddal, ő pedig nem helyesel azonnal? Sőt, akár nyíltan ki is mondja, hogy másképp látja?
Egy ügyfelem története jól rávilágít erre a dilemmára. Építészmérnök, racionális, megoldásorientált gondolkodás jellemzi. Egyszer részt vett a felesége által vezetett családállításon. Az alkalom mély és érzelmileg megterhelő volt, mégis így reagált utána:
„Nagyon ügyes voltál. Talán még én sem tudtam volna ezt ilyen jól megoldani… bár lett volna még pár ötletem, mit lehetett volna kipróbálni.”
A feleség dühös lett.
Nem azért, mert a férj bántani akarta. Hanem mert nem értette a helyzet lényegét. A családállítás nem a „jobb megoldások” kereséséről szól, hanem a felismerésről, az átélésről és a megértésről. Így a „mit lehetett volna még tenni” megjegyzés nem támogatásként, hanem kritikaként hatott.
És itt érkezünk el a lényeghez: Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza.
Hanem az, hogy képesek vagyunk-e megérteni a másik nézőpontját.
Mert igazságból nem egy létezik. Minden résztvevő a saját valóságát éli meg.
Ha jobban ismerjük egymás működését, számos konfliktus megelőzhető lenne:
– A feleség felismerhette volna, hogy a férje automatikusan megoldásokban gondolkodik.
– A férj pedig érzékenyebb lehetett volna arra, hogy a felesége számára a munkájába való „belejavítás” könnyen kritikának tűnik.
A valódi kapcsolódás nem az egyetértésen alapul.
Hanem azon, hogy képesek vagyunk-e meglátni és elfogadni a másik valóságát – még akkor is, ha az különbözik a sajátunktól.
És talán ez a valódi kérdés: Te hogyan reagálsz, amikor a párod nem ért egyet veled?
