Volt már olyan helyzeted, amikor a partnered túl hangosan beszélt hozzád, és te ezt azonnal ingerültségnek vagy támadásnak élted meg?
Ilyenkor könnyű arra gondolni: „miért kiabál velem?”
Pedig nem biztos, hogy erről van szó.
Sokszor nem szándék, hanem adottság áll a háttérben.
Vannak emberek, akiknek a kommunikációja természeténél fogva intenzívebb. Ők szenvedélyesen, nagyobb hangerővel, erőteljesebb kifejezésekkel mondják el, mi zajlik bennük. Számukra ez a „normál üzemmód” – így maradnak önazonosak, és így tudják levezetni a belső feszültséget.
És vannak olyanok is, akik érzékenyebbek a hangokra, finomabb rezdülésekre.
Ők könnyebben túlterhelődnek, és a hangos kommunikációt hamar támadásként vagy konfliktusként érzékelik.
Amikor ez a két típus találkozik egy kapcsolatban, félreértések sora alakulhat ki:
– Az egyik fél csak kifejezi magát.
– A másik fél viszont ezt bántásként éli meg.
Nem azért, mert bárki rosszat akar. Hanem mert más a működésük.
A fordulópont ott jön el, amikor ezt felismerjük.
Ha tudod a párodról, hogy temperamentumos, és a hangossága nem agresszió, hanem önkifejezés, máris kevésbé fogod személyes támadásként értelmezni.
És fordítva is igaz: ha a hangosabb fél megérti, hogy a másik érzékenyebb, tudatosabban figyelhet a hangerőre és a kommunikáció stílusára.
A megoldás nem az, hogy megváltoztassátok egymást. Hanem az, hogy megértsétek, mi miért történik.
Mert amint jelentést adsz egy viselkedésnek, megváltozik az érzelmi reakciód is.
Neked számítana ez az információ?
Másképp reagálnál, ha tudnád egy szerettedről, hogy nem ingerült – csak temperamentumos?
